„Még a jó döntés is rossz döntés, ha túl későn hozzák meg.” Lee Iacocca
A fő mondanivalóm: a gyors döntéseknek komoly pénzügyi és ellátás-biztonsági hatása van a mostani anyagellátási és beszerzési környezetben.
Fő kérdésem: Cégetek és ezen belül Te fel vagy erre készülve?
Előre is bocsánat, hogy közhelyekkel kezdem: Változnak az ipari beszerzés-logisztika körülményei. Itt van velünk az infláció és a vele járó folyamatos árváltozás. A fizikai logisztikában rengeteg a bizonytalanság, különösen a tengeren túli logisztikai útvonalak akadoznak. A beszállítók egy részénél állandósultak kapacitáshiányok, míg mások már a kisebb megrendeléseknek is rettenetesen örülnek. És gondolom már cégetekkel is volt olyan, hogy nem a vevői igényre gyártottatok, hanem az volt a gyártósoron, amihez alkatrész volt. Az energiaigényes ágazatok küszködnek, a beszerzési vezetők néha óránként nézik a HUDEX-et, vagy a holland gáztőzsdét.
Szóval a káosz növekszik…és ebben bizony környezetben bizony a gyors döntéseknek a jelentősége nő.
Példák a közelmúltból:
Autóipari részegység gyártó cég diszponensét péntek délután hívja a szállítmányozó képviselője, hogy Sanghajban még felférne a most induló konténerhajóra három általa nagyon várt konténer. A behajózás ára darabonként 4.000 dollár. Van 15 perce eldönteni a kérdést. Persze ilyenkor már nem könnyű elérni a döntéshozókat és a diszponens kolléga nem merte egyedül meghozni döntést, így a konténerek Kínában maradtak. Végül három hét múlva reptetve lettek. Sokszoros áron.
A folyamatosan növekvő árak hihetetlen helyzeteket idéznek elő az energia beszerzés esetében is. A műszaki kerámia gyártás egy elektromos energia igényes terület és a lekötött mennyiségen felüli vételezés óriási költségeket jelent. A beszállító kereskedő konkrét ajánlatot nem is ad a plusz mennyiségre, mert neki a legjobb üzlet a felülvételezés… Egyszer azonban jött egy konkrét ajánlat: 10 percig volt érvényes. Sajnos minden maradt a régiben. (És hogy meddig éri meg gyártani ilyen energia költségekkel? Már nem sokáig…)
Elektronikai partnerünknél sok évi bérraktározás után megszületett a döntés a saját késztermék raktár építéséről. Beérkeztek a pályázatok, amelyek a kiírásnak megfelelően egy hónapig voltak érvényben. Az amerikai központ egyik felhőkarcolójában dolgozó gazdasági elnökhelyettes azonban sokszoros sürgetés ellenére sem hagyta jóvá a beruházást. Új ajánlatot kellett kérni és nagyjából 15%-kal megnövekedtek az ajánlati árak. Aztán az egész még egyszer megismétlődött… A magyar menedzsment a haját tépte. A beszerző kolléga meg csak legyintett...
Alapvetésként úgy látom, hogy a következő években nem lesz egyszerűbb az ipari ellátási láncban dolgozók élete. Senkié…. VÁLTOZTATNI KELL(ENE)! Mégpedig szinte minden szinten.
Szervezeti szint: Azt hiszem, hogy újra érdemes lesz előszednünk a decentralizációról szóló tankönyvi tételeket. Talán egy kicsit újragondolni a vezetői struktúrákat, a beszerzési-logisztikai folyamatokat… Nem irigylem saját magunkat, mert néha csak a „Melyik ujjunkat harapjuk?” kérdést tudjuk feltenni magunknak.
A legtöbb partnerünknél azt látom, hogy azok a folyamatok és megoldások, amelyek a „boldog békeévekben” jól működtek, most legfeljebb csak eldöcögnek. Nincsenek illúzióim. Minél nagyobb egy multi, annál kevésbé akarja, hogy a döntések kicsússzanak az üvegtornyú irodaházak legfelsőbb emeleteiről.
Egyéni szint: Akarod te ezt? Mármint a döntésekkel járó stresszt és felelősséget. Mert az elkövetkezendő idők beszerzési-logisztikai környezete bizony nem mindenkinek való… És ez nem a jó vagy a rossz szakember kérdése. Mert valaki bírja a folyamatos bizonytalanságot, valaki nem. Attól nem rosszabb szakember senki, hogy időnyomás alatt leblokkol.
Itt azért a cégnek és az egyénnek is van felelőssége, mert a tudást és a kompetenciát lehet fejleszteni. Nem csak arra az évi egy-két tréningre gondolok, amire egy átlagos beszerző, vagy logisztikus eljut. Lehet fejleszteni a tárgyi tudást, a magasabb szintű átlátás képességét. És lehet fejleszteni az egyéni készségeket, mint például a konfliktuskezelő képességeket.
A hibázás kultúrája
Minden cégnél vannak rossz döntések, akár egyéni, akár csoportos döntésről van szó. De megadjuk-e magunknak és másoknak azt a lehetőséget, hogy SZABAD HIBÁZNI. Nem akarok moralizálni, de a fejlődésünkhöz kellenek a hibák és a kínos helyzetek.
Mindenki fél attól, hogy hibázik munkája során. Aki fél a hibától és a rossz döntéstől, az gyakrabban hibázik és többször hoz hibás döntéseket. Ez a kérdés bizony átvisz a szervezeti kultúra ingoványos talajára…Pl. miként cselekszik egy vezető, ha látja, hogy a beosztott logisztikus kollégája eltussolja a hibáját?
A tanulság? Talán nincs is. Egy év múlva megmondom, hogy mit kellett volna csinálnunk…
Vezetőknek ajánljuk: Ipari ellátási láncok fóruma 27.
